Kulissza

Hogyan segít a szövegíró?

Szerző: davida | 2019 Már 21 

Ha szövegíróval akarsz dolgoztatni, vagy szebben mondva szövegíró segítségét kéred, van pár dolog, amelyet mindenképp figyelembe kell venned. Mielőtt azonban ezeket elmondanám, nézzük meg, mely esetekben kellhet neked egy ilyen „munkatárs”.

Miben segít a szövegíró?

Szövegírót akkor alkalmazunk, ha jó szövegekre van szükségünk. Ez többféle és többcélú is lehet.

A legtöbbször

  • weboldalszövegeket,
  • landing oldalakat,
  • reklámszövegeket,
  • blogbejegyzéseket, illetve
  • közösségimédia-posztokat íratnak meg szövegírókkal.

Olyan is gyakran előfordul, hogy már meglévő oldalakat kell újrafogalmazni, keresőoptimalizálni, frissíteni.

Persze van még kismillió lehetőség a PR-cikkektől kezdve a recenziókon át a hivatalos levelekig, de ez utóbbiak azért ritkábban fordulnak elő kisvállalkozások esetében.

Én mindegyikkel foglalkozom, így számos tématerületen különböző megrendelésigényeket teljesítek. Ezért tartom fontosnak, hogy felhívjam a figyelmeteket egy-két tudnivalóra velünk, szövegírókkal kapcsolatban.

A jó szövegíró guruló toalettekről is tud írni.

Hogyan dolgozik a szövegíró?

A legfontosabb, hogy ezt megértsd. Nem arra gondolok, hogy tízujjal, feltett lábakkal, kávét szürcsölve, zenét bömböltetve gépel-e, hanem hogy milyen stratégia mentén.

Igen, a stratégia elengedhetetlen. Amikor leendő ügyfeleim megkeresnek, hogy szükségük lenne blogposztokra vagy más egyébre, mindig azzal kezdem, hogy van-e kommunikációs tervük, van-e stratégiájuk. Kevés kivétellel nincs.

Ebből adódik, hogy össze-vissza posztolgatnak, mindenféle irányvonalat nélkülözve. Ez azért nem szerencsés, mert pont a célt, a követők normális és rendszeres tájékoztatását, uram bocsá’ magukhoz szoktatását hanyagolják így el.

Nézzünk egy példát:

Bútorokat újítasz fel, és az eladásukból szeretnél megélni. Van honlapod, amely tulajdonképpen egy webshop. Mivel hallottad, hogy a blogolás elősegíti az eladást, te is elkezdesz blogot írni vagy felkérsz erre egy szövegírót. Ha ez utóbbit választod, akkor nincs megállás. Ahhoz ugyanis, hogy fejlődjön az oldalad, sikeresen eladd a termékeidet, legyen több követőd, épüljön a márkád stb. átgondolt tervekre és rendszerességre van szükség.

Ha csak ímmel-ámmal, „ahogy esik, úgy puffan” jelentkezel a követőid előtt, nem leszel sem hiteles, sem érdekes. Nem utolsó sorban soha nem kerülsz be jó mélyen az emberek tudatába.

Látszódni kell ahhoz, hogy lássanak!

Ezt mondják a közlekedésbiztonságiak, és ezt mondom én is.

Ha nem vagy jelen, a kutya nem fog tőled vásárolni, hiszen nem is tud rólad. Ez logikus, igaz? Most képzeld el azt, hogy nem webshopod, hanem „rendes” offline üzleted van. Ha az össze-vissza van nyitva, a vevőid sohasem fogják tudni, mikor vásárolhatnak tőled. Azt pedig ne várd el, hogy sorba álljanak napokig a zárt ajtód előtt.

A rendszerességgel megbízhatóságot és érdeklődést közvetítesz. Vagyis azt, hogy téged is érdekelnek a követőid, olvasóid, vásárlóid, ügyfeleid stb. Érted már? Ehhez kell a kommunikációs terv, a stratégia. Ezt pedig szépen végig kell gondolni.

Nyomasztó tervek nélkül írni, ugye?

Miért érdemes megbíznod a szövegíródban?

Általában tudod előre, milyen bútorokat fogsz átalakítani. Vagy ha nem tudod, akkor legalább sejted. Érdemes tehát ebbe az irányba elindulni. Aztán írhatsz a technikáidról, a módszereidről és még kismillió dologról, mert az élet mindig hoz valamit. A szövegíróban pedig érdemes megbíznod, mert ő rendesen fel is van erre készülve, és leveszi a válladról a terhet.

A jó szövegíró kreatív, kismillió ötlete van, és minden meg tudja ihletni. Még akkor is, ha már mindenhonnan kivesézett egy témát és időnként a fejét veri a klaviatúrába a múzsára várva. Mert az azért jönni fog, nem úgy, mint Godot.

Viszont ahhoz, hogy a posztjaid, a blogod, és bármilyen szöveged élő legyen, tartanod kell a szövegíróval a kapcsolatot. Anélkül nem megy.

Hogy ez banális? Az. És sokan még sincsenek rendszeres kapcsolatban a szövegíróikkal? Igen. Na, ilyenkor szoktam én azt javasolni, hogy gondoljuk újra az együttműködést.

Ezt mindenképpen tudnod kell egy szövegíróról

  • A szövegíró stratégiában gondolkozik (kivétel, ha csak 1 levélre kérted fel).
  • A szövegíró az egész témát, témakört, weboldalt egyben látja, és azt osztja fel majd apró részekre a cikkekkel.
  • A szövegíró nem csak neked dolgozik, tehát egy nap alatt számos megrendelést teljesít.
  • Ennek értelmében a szövegíró beosztott munkarend szerint alkot.

Ez azt jelenti, hogy ha te – teszem azt – hétfőn, szerdán és szombaton posztolsz, akkor ő legkésőbb vasárnap, kedden és pénteken neked ír. És még sok más ügyfélnek is, ugyebár.

Ha viszont te nem vagy rendszeres, ő nem biztos, hogy a többi munkája mellett mindig rugalmas tud lenni. Gondolom, ez érthető.

Tényleg úgy kell ezt az egészet elképzelned, hogy a szövegírók több közösségimédia-oldalt, több blogot is vezetnek egyszerre. Gyakran ők is töltik fel az anyagokat és kezelik a felületeket, és ezeken kívül írják még azt a különböző mennyiségű és fajtájú cikket, posztot, miegyebet, amelyekről a cikk elején beszéltem.

Tehát ha szövegíróval akarsz dolgoztatni, ezeket mindenképp tartsd észben. Így neked is könnyebb dolgod lesz, és nyugodtabban várhatod az online ajtódon dübörgő egyre több kuncsaftot.

Email: info@davidavan.hu

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük