Barion Pixel
Kulissza

A honlapok kezdőoldalainak leggyakoribb hibái

Amikor webelemzek (magamban csak így hívom a kisvállalkozói márkák marketingkommunikációs analizálását), nagyon sokszor ugyanazokkal a hibákkal találkozom. Főleg a kezdőoldal hemzseg tőle.

De talán illőbb lenne tévedéseknek neveznem őket, hiszen a márkatulajdonosoknak nem feltétlenül tisztjük, hogy értsenek a kommunikáció írott és íratlan szabályaihoz, amelyek érintik a honlap tartalmának kialakítását is.

Ahogy egyszer már kifejtettem, a vállalkozók a termékeikkel/szolgáltatásaikkal kapcsolatos főtevékenységekben profik, a kommunikáció „csak” egy mellékszál. De nagyon fontos, mert ha ez nem erős vagy tudatos, a legritkább esetben hozza meg a várva várt sikert.

Na, ennyi volt a „rizsa”, mert mindig illik bevezetőt írni. Nézzük hát a lényeget. (Ezzel most például rendesen kockáztattam, mert ilyenkorra el szokás kattintani. Csak érzékeltetni szerettem volna, milyen az, ha nem figyelsz a lényegre. Az pedig most jön.)

Hétker

A honlap kezdőoldala a te kirakatüveged

A webelemzéseknél először a „küllemet” nézem:

  • hogyan hat rám az oldal,
  • tudok-e gyorsan tájékozódni rajta,
  • megtudok-e pár másodperc alatt minden fontos dolgot az adott márkáról, vagy épp ellenkezőleg.

Hiszed vagy sem, a legtöbbször nem derül ki, hogy milyen honlapon vagyok! Sajnos mások is beleesnek ebbe a fent említett „bevezetés-tárgyalás-befejezés”-csapdába, ami egy márka életében minden, csak nem jó. Itt ugyanis azonnal a tárgy(alás)ra kell térni!

A kezdőoldal lényeges tartalmi elemei

A leendő ügyfélnek, vásárlónak ugyanis rögtön tudnia kell, te mit árulsz, mit szolgáltatsz. Igen, told bele a képembe. (Kisvállalkozóknál gyakori félreértelmezés a szerénység-magamutogatás szembenálló párosa.)

Egy ismeretlen boltba is azért megyek be, mert hívogató a kirakata, igaz? Egy honlap esetében ez a kirakat a kezdőoldal. Ha itt csak bő lére eresztett szótengerrel találkozom, amelyben elmeséled az életed történetét, azonnal vissza fogok kattintani. Pedig lehet, hogy éppen azt a csúcsszuper, mindenhol forgós fogkefét árulod, amelyiket kerestem, csak ez marhára nem derült ki.

Ide nem mentem be.

Itt kell

  • megragadni az emberek figyelmét,
  • és itt kell elérni, hogy téged akarjanak.
  • Legyél színes, de semmiképp sem szószátyár.
  • Mutasd meg, mit árulsz,
  • legyenek vonzó képek,
  • cselekvésre ösztönző gombok (érdekel, megveszem, akarom stb.),
  • és derüljön ki, hogy ki van a márka mögött.

És el is érkeztünk a következő gondhoz.

Bújj elő a márkád mögül!

Mutasd meg magad. Az emberek szeretik tudni, hogy egy kisvállalkozás esetében kitől vásárolnak. Mert a márka mögött van valaki, aki sokat tesz annak a pozitív vagy negatív kicsengéséért. Reméljük, te az előbbi vagy, ezért az a minimum, hogy bemutatkozz.

Tudom, sokan introvertáltak vagytok, sokan nem szeretitek a magamutogatást, és néha jó reklám a titokzatosság is. De ha ezt választjátok, akkor minden másban nagyon-nagyon profinak kell lennetek.

Ha nekem tetszik egy termék, ha magával ragad a kezdőoldal, azonnal tudni szeretném, ki van mindezek mögött. És akkor megjegyzem a nevét, felismerem más online felületeken, sőt, akár a hírét is viszem kéretlenül.

Ehhez persze az is kell, hogy tudjam, hol vagy még elérhető.

A kezdőoldal navigációs lehetőségei

Nagyon sokan egyszerűen elfelejtik kitenni a social media ikonokat a honlapra, vagy jó eldugják a fenébe, hogy még véletlenül se találjak rá. Mennyi munkaórám ment el ezeknek a huncut kis jeleknek a keresésére az elmúlt hónapokban! Ilyet te ne csinálj.

  • Kösd össze a márkaoldalaidat,
  • teremts kapcsolatot, és
  • irányítsd a honlapod nézegetőjét.

Vagy értelmezd ezt fordítva, és legalább a közösségimédia-felületeidről vigyél engem a honlapodra, légy szíves.

Biztos, ami biztos, nálam az elérhetőségek az oldal alján is megjelennek.

Logó és szlogen a kezdőoldalon

S ha már ez is megvan, akkor a logódat is – ha van (előbb-utóbb legyen azért) – állítsd be mindenhol.

Nem egyszer találkoztam olyannal, hogy más logó volt a honlapon, más az Instán és más a fészen. Nem is igazán értettem a logikáját…

De hasonló a helyzet a szlogenekkel. Ez amúgy is egy nehéz ügy. Első kérdés, hogy kell-e, második kérdés, hogy milyen legyen.

Nekem nincs, bár régóta agyalok rajta. Mégis úgy érzem, egyelőre erőltetett lenne. Ha te is hasonlóképp viseltetsz a téma iránt, akkor hagyd a fenébe, amíg ki nem pattan az isteni szikra a fejedből. Ha viszont már most is ide-oda tüzelsz, válassz egyet és azt használd mindenhol. Ne kettőt, ne hármat, egyet! De az jó legyen:

  • rövid
  • magyarázó
  • hasson és
  • vágyat keltsen.

Mondtam, hogy nem könnyű…

Ami viszont az, az a kezdőoldalad rendbe tétele.

Inspirálódj mások honlapjának kezdőoldalairól!

Félreértés ne essék: nem ide kell kitenned az összes termékedet, a CV-det és a családi fotókat, de címszavakban mutasd meg a márkádat. Ehhez vannak nagyon jó oldalak, mint amilyen a Brand Birdsé vagy kedves partneremé, az MJ glass designé, de érdemes egy pillantást vetned a Jólétre Nevelés Egyesület honlapjára, vagy – most már merem ajánlani – a saját Szolgáltatásoldalamra is. (A davida nem csak ebből áll, és nekem a blogom az első, ezért nem ez a nyitóoldal. De ha „csak” tartalomszolgáltatnék vagy kommunikációs tanácsadással foglalkoznék, valami ilyesmi lenne.)

És akkor jöjjön a befejezés, hogy kerek legyen a történet:

Ha bármiben a segítségedre lehetek, keress meg nyugodtan. Hülye kérdés nincs, csak néma gyermek, akinek…. De ezt te is tudod.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük